A cellulózt különböző növényi eredetű anyagból állítják elő (gyapot, kender, szalma, fa, fűrészpor, stb.)
Kezdetben a hőszigetelést fűrészpor, gyapot, szalma, kender, és egyéb (magas cellulóztartalmú) anyagok segítségével oldották meg, melyekre az alacsony hőátadás volt jellemző.
1917 – A modern cellulóz szigetelések kezdete az Amerikai Egyesült Államokban.
1950 – A cellulóz szigetelések ipari mennyiségben történő használata az Amerikai Egyesült Államokban.
1973-74 – A cellulózszigetelések iránti kereslet rohamosan megnövekedett az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, a kőolaj válság miatt. Egyidejűleg a skandináv országokban is felfigyeltek a cellulóz alapú szigetelések hatékonyságára.
1977 – Az Amerikai Egyesült Államokban a cellulóz szigetelések piaci szerepe tovább nőtt, mivel állami támogatást biztosítottak azoknak az ingatlantulajdonosoknak akik hőszigetelték épületeiket.
1980 – A cellulóz szigetelések fejlesztése, minőségi szintjének emelése, különböző tűzvédelmi előírásoknak és biológiai károsítók (gombák és rágcsálók) elleni védelemi szabályoknak való megfeleltetéssel.
Napjainkban növekszik a cellulózszigetelések népszerűsége, részben azért mert alapanyaga az újrahasznosítható papír. A termék 100%-ban környezetbarát, másrészt kiváló szigetelési tulajdonsággal rendelkezik.
A modern cellulózszigetelés, amelyet újrahasznosított újságpapírból, őrlő- és portalanító gépek segítségével, valamint tűzgátló hozzáadásával készítettek, az 1950-es években kezdődött, és az 1970-es években vált általánosan elterjedté az Egyesült Államokban.
Az 1973-74-es olajembargót követően a szigetelés piaca megnőtt. Az embargó miatt a fűtési energiaköltségek országszerte az egekbe szöktek. Ez az energiatakarékossági intézkedések iránti fokozott érdeklődéshez vezetett. A szigetelés jelentős országos figyelmet kapott, mint az otthonok energiahatékonyságát növelő olcsó és elérhető technológia. 1977-ben, egy különösen kemény telet követően adójóváírást adtak azoknak a lakástulajdonosoknak, akik szigetelést szereltek be.
Míg 1976-ban nagyjából 100 cellulózszigetelő cég működött 125 üzemmel, 1978-ban már több mint 350 cég volt több mint 500 üzemmel. A cellulózszigetelést helyi kis gyártók gyártották, akik kész gépeket vásároltak. Olcsó és egyszerű, alacsony technológiai színvonalú gyártási eljárást kínáltak. A tűzgátló anyagként használt bórsav hiánya okozta korlátoktól eltekintve a cellulóz egyre nagyobb piaci részesedést szerzett. Főleg az alacsonyabb költségek és az utólagos átalakításokra való alkalmassága miatt. Eközben az üvegszál- és kőzetgyapotgyártók nehezen tudtak lépést tartani a vevőik által a szigetelés iránt támasztott igényekkel.
A kiskereskedők, vállalkozók és fogyasztók ár-, biztonsági és minőségellenőrzési problémákkal kapcsolatos panaszai miatt a szövetségi kormány 1978-tól kezdve szigetelési szabványokat vezetett be.
Nagy aggodalomra adott okot, hogy a cellulózgyártás növekedése a tűzveszély elleni szigetelés helytelen vagy nem megfelelő kezeléséhez vezetett, még akkor is, ha országos szinten nem léteztek megbízható statisztikák.
Ez vezetett ahhoz, hogy a Szövetségi Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottság elfogadta a 16 CFR 1209. részét, amely csak a cellulózszigetelésre vonatkozóan négy termékjellemzőre vonatkozó biztonsági szabványokat állapít meg: a megállapodott sűrűség, a korrózivitás, a kritikus sugárzási fluxus és a parázsló égés. Egy másik elfogadott rendelet az “R-érték szabály” volt, amely egyértelmű korlátokat szabott a gyártó és forgalmazó cégek által a termékükkel kapcsolatban megfogalmazható állításoknak.
A CPSC által hozott rendeletek hatására a cellulózszigetelés kis gyártóinak többsége kiszállt az üzletből. A fokozott tűzvizsgálat miatt felmerülő költségek drágították a cellulózt, a rossz hírverés pedig hozzájárult a kereslet csökkenéséhez. 1985-ben a CPSC kérte a Kongresszust, hogy további vizsgálatok után helyezze hatályon kívül a gyúlékonysági szabványt. 1991-re már csak 61 cellulózgyártó maradt az Egyesült Államokban.
